vigiaupair.co.uk 14/05/2008 Wednesday  2:59 am
Vigi Au Pair LLP
Magyarul > Beilleszkedés

A jó kapcsolat alapja a kölcsönösség. Semmiképp ne gondold azt, hogy kizárólag a család tagjainak kell közeledniük hozzád, légy mindenképp nyitott, barátságos. Az emberi kultúrák és szokások esetenként nagyon különbözőek lehetnek, így előfordulhat az is, hogy vendéglátóid még nálad is izgatottabbak, félénkebbek, feszültebbek első találkozásotok alkalmával, hiszen egy teljesen új ember jelenléte sokak számára furcsa lehet.
Valószínű, hogy Te is kicsit elesettnek, zavartnak érzed majd magad, nyomasztanak mindenféle nyelvi nehézségek (ami természetes is), de feltétlenül meg kell próbálnod átesni a holtponton. A legjobb, amit tehetsz, hogy feloldódsz a gyerekek között (különösen, ha nem vagy túlságosan biztos a nyelvtudásodban), megpróbálsz valamilyen úton-módon kapcsolatba lépni vendéglátóiddal. Jusson eszedbe ismeretlen emberekkel lezajlott első találkozásaid emlékképe és tanulsága: a szóval tartás, valamint a kérdésfeltevés egyrészről rengeteg információ birtokába juttat, másrészt a beszélgetőpartneredre is jó benyomásokat tesz.
Ami a nyelvhasználatot illeti, senki nem várja el majd tőled, hogy folyékonyan társalogj az első pillanattól kezdve, ám akármilyen akadozva is, de illendő kis beszélgetéseket kezdeményezned, mondjuk a gyerekekről, a családról, az utazásodról, leendő tennivalóidról vagy a téged éppen ért első benyomásokról. Ne görcsölj, ha valamilyen szó véletlen nem jut eszedbe, hiszen nem vizsgáztat senki, egyszerűen nézd meg a szótárban, amit jó, ha folyamatosan a közeledben tartasz. Ezzel is megerősítheted a család előtt azon szándékodat, hogy igenis meg akarod tanulni nyelvüket, ráadásul magaddal is jót teszel, mert tényleg gyorsabban megy a fejedbe minden, amit használat közben sajátítasz el az adott szókincsből, nyelvtani anyagból.
Ezután minden megy majd, mint a karikacsapás. Nem győzöd majd befogadni az új ismereteket, szinte iszod a családi meséket, a gyerekek iskolai történeteit, és egyre többet mutatsz meg magadból, és élvezed majd az idegen nyelven való szövegértés, megszólalás és a kommunikáció újszerű érzését.

Család

A család és az Au Pair kapcsolata nem azonos a hagyományos munkaadó, valamint munkavállaló közötti (jog) viszonnyal, hiszen az Au Pairkedés nem kerül azonos megítélés alá a munkavállalással, tehát jogilag nem munkaviszony. Optimálisnak és általában elérhetőnek is tekintendő az Au Pair családtagként való elképzelése, ám a gyakorlatban jó néhány hétnek el kell telnie és sok-sok beszélgetésen át kell esni ahhoz, hogy ez ténylegesen megvalósulhasson.
Nagyon sok múlik az érintkező személyek tulajdonságain (elsősorban a szülők és a jövevény személyes karakterjegyein, életstílusának hasonlóságán, az első benyomások értékelésén), így nem minden család reagál azonos kíváncsisággal, és hasonlóan barátságosan egy az érkezéséig szinte teljesen idegen ember szokatlan jelenlétére, mint ahogy kezdetben sok Au Pair is idegenkedik az új közegben. Ez a távolság, avagy mértéktartás, persze, kétoldalú nyitottsággal, elegendő beszélgetéssel rövid időn belül eltűnik, hiszen nem feledhető, hogy a család is akart Téged, hosszas keresgélés után döntött melletted, mint ahogy Te is vállaltad az általuk kínált feltételeket, következésképp a hozzáállás mindkét részről eredendően pozitív.
A kezdeti nehézségeken átlendíthet, ha kellő tiszteletet mutatsz vendéglátóid irányában, alkalmazkodni próbálsz életmódjukhoz, életritmusukhoz, segítőkésznek, érdeklődőnek mutatkozol. Ilyetén viselkedésed minden bizonnyal azt vonja majd maga után, hogy családod értékelni fogja szociális törekvéseidet, meg fog bízni benned, segíti idegen nyelvi fejlődésedet, valamint annyi szabadságot és függetlenséget biztosít számodra, amennyit csak lehet. Jól eltalált közeledési kísérleteid igen jó alapokat adhatnak ahhoz, hogy baráti kapocs alakuljon ki vendéglátóid és közted.
Az Au Pair és a család közti rendszeres kommunikáció sarkalatos elem az együttélés során. Semmit sem veszíthetsz azzal, ha elmondod nekik, amikor valami bánt, esetleg valami nem tetszik, hiszen anélkül, hogy szólnál nekik problémáidról, nem tudnak rajta segíteni. Ne feledd: minél többet teszel a felhőtlen kapcsolatért, annál hamarabb érheted el azt a harmóniát, amire valahol mindenki ösztönösen vágyik.

Gyerekek

A nebulók reakciója igen színes képet mutat. Vannak gyerekek, akik gondos szülői előkészületek után rögtön barátként (sőt néha cinkosként) fogadják új, ki tudja hányadik Au Pairüket, egy kis rajzzal, ajándékkal fogadnak. Ilyen esetben nyert ügyed van, hiszen jó érzéseidből táplálkozván te is bátrabban teszel lépéseket feléjük. Viszont akkor se ijedj meg, ha a gyermekek kezdetben elutasítással fogadnak, és nehéznek, hovatovább elérhetetlennek tűnik a bizalmukba férkőzni. Mosolyogj rájuk sokat, kérdez(ges)d őket, mesélj nekik, éreztesd velük törődésed, így majd szép lassan közelebb kerülsz hozzájuk.
A közeledés során az is sok fejtörést okozhat, hogy egyéb kötelességeid, s esetleg saját problémáid elfecsérelik idődet, no meg energiáid a gyermekekkel való foglalkozástól. Mindig tartsd szem előtt, hogy az első néhány hét meghatározó a családdal, főleg a gyerekekkel való kapcsolat irányának és mélységének kialakulásában, így - ha teheted - gondoskodj arról, hogy jól kezdődjön az együttélésetek, hisz ettől függ az, hogy a jövőben milyen hangulatban töltheted az idődet vendéglátóidnál.
Tapasztalataim szerint viszonylag általános jelenség, hogy a gyermekek kezdetben elutasítóan viselkednek új Au Pairükkel szemben, hiszen azt a személyt látják benne, aki miatt anyukájuk nem lehet velük, ebből kifolyólag úgy gondolhatják, hogy ha megszabadulnak tőled, visszakaphatják mamájukat. Ne lepődj meg tehát, ha viszonyotok megszilárdulásáig a gyermekek kellemetlenül, szemtelenül viselkednek veled szemben, "kóstolgatnak", (tűrés) határaidat próbálgatják, és főleg ne vedd személyes sértésnek, mivel bárkivel ugyanúgy viselkednének. A legjobb ilyenkor, ha végtelenül türelmes és rugalmas vagy, a kedvében jársz, így aztán a kis komisz idővel várhatóan megenyhül. Ha kicsúsznának kezed közül az események irányítását lehetővé tevő szálak, kerüld el a kiabálást, egyben igyekezz ne a puszta fizikai erőddel meggyőzni őket. Soha, de soha ne emelj kezet a gyerekekre, ehhez nincs jogod, és az esetek többségében mellesleg a vendéglátóidtól való azonnali elbocsátáshoz vezet és a gyermek bántalmazása az Egyesült Királyságban bűncselekménynek minősül!!! A gyermekeket soha nem hagyhatod felügyelet nélkül. Ez azt jelenti, ha például két gyermekre, vigyázol, és reggel csak az egyiket kell iskolába vinned, akkor, aki otthon marad, ne hagyd otthon, mindig mindenütt és mindenhová együtt kell mennetek, legyen ez a szomszédos bolt vagy a kert ahol a gyermekek, játszanak.
A gyerekek többnyire igen rosszak, ha unatkoznak, ám ilyenkor valami érdekes, új játékkal villámgyorsan elűzheted rosszkedvüket, amivel egy időre lekötheted figyelmüket. Ha semmiféle aktivitásra nem foghatók, kezdj el LEGO-zni vagy gyurmázni, ők majd kíváncsiságból majdnem biztosan utánozni fognak. A rossz hangulat egyéb általános okai az éhség és a fáradtság. Elkerülheted e tényezőket, ha odafigyelsz arra, hogy a kicsik aludjanak és egyenek eleget és elégszer.
Légy velük következetesen és kellőképpen szigorú, légy te a főnök. Játsszál velük sokat, figyelj oda rájuk, például, találj ki nekik játékokat, tudakold meg, mi a kedvenc játékszerük, rajzoljatok, fessetek sokat, menjetek sétálni, labdázni, bújócskázzatok, olvass nekik, vagy bármi olyannal foglalatoskodjatok, amivel éppen szeretnének. Amennyiben a gyerekek alapjában nehézkesek, együttműködésre csak alig foghatók, próbáld meg érdekeltté tenni őket az együttműködésben: vont be őket a napi rutinfeladatok megoldásába, játsszatok öltözködési versenyt, tűzzél ki apró nyereményeket, jutalmakat; tekintsd partnernek őket, például, kérd meg őket, hogy kísérjenek el az iskolába, mert nem tudod az utat, és a segítségük nélkül biztosan eltévednél.
Mindent magyarázz meg nekik, ha kérdeznének. A legtöbb családnál tiszteletteljesek a kicsik, és a szülők is tisztában vannak vele, és hangsúlyozzák, hogy mekkora terhet veszel le a vállukról azzal, hogy ott vagy velük, így a gyerekek egy idő után többnyire megértik és elfogadják a helyzetet, sőt meg is szeretnek, pontosabban szólva megszeretitek egymást.


Copmany Number:
0C37069
Date of incorporation:
23rd March 2007
Company type:
Limited Liability Partnership
Contact us:              Vigi Au Pair LLP
25 Sandy Hill Road, Woolwich,
London SE18 6SA
Tel.: 02083164925
We offer...
Mob.: 07852996417
Efficient / Quick placement
Fax: 02080825275
E-mail: aupair@vigiaupair.co.uk
Free service for AU PAIRS
Tel.: 0621 3814666
Free registration for FAMILIES
Skype: vigiaupair
Professional and friendly young team